Ajánlatkérés

Öntözésről hazánkban

                                                                                                                                                                                         

Az öntözés általános célja

A parkok és díszkertek öntözésének célja, valamint a mezőgazdasági kultúrterületek öntözésének a célja részben megegyezik, azonban az utóbbit tekintve jóval szofisztikáltabb jelentéssel bír.

  • Az öntözés legáltalánosabb célja, hogy a természetes csapadékhiány következtében fellépő vízhiányt pótolja, és ezzel biztosítsa a növényzet túlélését.
  • Az öntözés további céljának tekinthető, hogy a célzott növényzet igényeinek megfelelő egyenletes vízellátást biztosítsa, amivel optimális feltételeket ér el.
  • Az öntözésnek van egy kulturális célja is, mely egészségesebb és esztétikusabb környezet létrehozására törekszik annak reményében, hogy egy élhetőbb környezetet biztosítson minden életforma számára.

 

Célok szerinti öntözési módok

Az öntözésről leginkább az embereknek az jut eszébe, hogy a növényeik túlélését biztosító tevékenység, amely megfelelő módon elvégezve biztosítja kertjük szépségét. Azonban az öntözés ennél jóval összetettebb, így más célokat is elérhetünk vele, ha ismerjük azokat. A következő néhány öntözési ismeret már inkább az agrártechnológiához tartozik, azonban ahhoz, hogy jobban megértse, hogy mitől lehet az Ön kertje a legszebb, fontos megérteni ezt is.

 

Az öntözés módok céljaik szerint:

1.Vízpótló öntözés

2. Kelesztő öntözés

3. Frissítő öntözés

4. Párásító öntözés

5. Nedvességtároló öntözés

6. Talajművelést elősegítő öntözés

 

  • Vízpótló öntözés

A vízpótló öntözés feladata, hogy a gyökérzet fejlődésnek induljon a talajban, majd további szakaszokban kifejlődjön. A kertekben és a mezőgazdasági területeken fellépő természetes csapadék hiányát pótoljuk vele, valamint a talaj vízhiányának megszüntetésére alkalmazzuk.

  • Kelesztő öntözés

A kelesztő öntözés feladata, hogy a mag sikeresen beágyazódjon a talajba, valamint kikeljen. Ez az öntözés kis adagokban, viszont rendszeresen történik annak elkerülésére, hogy a vetett mag kiszáradjon vagy összemosódjon.

  • Frissítő öntözés

A frissítő öntözés feladata, hogy a nagy melegekben történő intenzív párolgás elkerülése végett lehűtse a növényeket. Ezzel a hűtéssel a növények lankadása elkerülhető. Esőztetésszerűen, kis adagokban, közvetlenül a növényekre kijuttatva alkalmazzuk.

  • Párásító öntözés

A párásító öntözés feladata, hogy a növényeket körülvevő levegő páratartalma és hőmérséklete maradjon szabályzás alatt. Elsősorban az erre érzékeny növényeknek és gombáknak zárt térben használatos, csekély vízadagokban kijuttatott, permetszerű öntözése.

  • Nedvességtároló öntözés

A nedvességtároló öntözés feladata a talaj vízháztartásának a feljavítása. Ez nem a terület aktív időszakában történik, hanem kora tavasszal. Olyankor, amikor az őszi, vagy a téli természetes csapadék elmaradt. Jellemzően nagy vízadagok kijuttatásával történik.

  • Talajművelést elősegítő öntözés

A talajművelést elősegítő öntözés feladata a művelésre szánt talajból kihajtatni a gyomnövényeket, amely utána mechanikus módon eltávolítható. Ezt többször ismételve végzik. 

 

A víznek a fizikai, illetve mechanikai hatását felhasználó öntözési módok is léteznek, amelyek elsősorban a talaj szerkezetével, szerkezeti javításával kapcsolatosak.

7. Talajátmosó öntözés

8. Trágyázó öntözés

9. Fagy elleni öntözés

10. Beiszapoló öntözés

 

  • Talajátmosó öntözés

A talajátmosó öntözés feladata, hogy a gyökérzónából eltávolítsa a nemkívánatos elemeket (ásványi anyagok, sók). Laza talajszerkezetnél, nagy vízadagokkal végzik.

  • Trágyázó öntözés

A trágyázó öntözés feladata az öntözővízben feloldott trágyák kijuttatása a talajba az öntözővízen keresztül. Tápoldatos öntözésnek is nevezik.

  • Fagy elleni öntözés

A fagy elleni öntözés feladata megvédeni a növényeket az éjszakai fagyoktól. A napközbeni napsütés okozta hőt a beöntözött talaj jobban tárolja, ami az éjszakai kisugárzásával/kipárolgásával megvédi a fagytól a növényeket.

  • Beiszapoló öntözés

A beiszapoló öntözés feladata, hogy az öntözés hatására jobban tömörödő talaj légmentesen körbeölelje a gyökérzetet, valamint eredésre késztesse a növényt.

Ajánlott oldalunk a HATÉKONY ÖNTÖZŐRENDSZER

?Szabad-e locsolni

                                                                

Az öntözés módszerei

 

Az öntözővíz kijuttatásának különböző módszerei vannak, ezek közül a négy leginkább használatos módszer a következő:

1. Felületi öntözés

2. Esőztető öntözés

3. Altalajöntözés

4. Csepegtető öntözés

 

  • Felületi öntözés

Lényegét tekintve olyan öntözési módszer, ahol az öntözővíz beszivárogtatásával jut a víz a talajba. Megoldásai az áztató, a csörgedező, és az árasztó eljárás.

  • Esőztető öntözés

A szétporlasztott, vagy cseppekre porlasztott vizet szórófejekkel kijuttatva, esőszerűen osztják szét  a területen.

  • Altalajöntözés

A célterületre a talajba fektetett dréncsőhálózaton keresztül juttatják ki a vizet.

  • Csepegtető öntözés

A talajfelszínen húzódó perforált csepegtetőcsöveken keresztül juttatják ki az öntözővizet a célterületre.

Ajánlott weboldalunk a MI AZ AUTOMATA ÖNTÖZŐRENDSZER

?Szabad-e locsolni

                                                                       

Az öntözőrendszer értéket véd!

Hazánk díszkertjeinek, gyümölcsöseinek, valamint a mezőgazdaságának a csapadékigényét az éves várható természetes csapadék mennyisége már nem tudja kielégíteni. Az ilyen éghajlati változások miatt az öntözési kultúra fejlesztése nem csak a jólétünkkel kapcsolatos, hanem az értékeink megvédésére is szolgál. 

Ajánlott oldalunk az ÖNTÖZŐRENDSZER

?Szabad-e locsolni

                                            

Miben segíthetünk?
Kérjük válasszon
Öntözőrendszer
Gyepszőnyeg
Kertépítés
Kertfenntartás
Kerttervezés
Kerti tó
Helyszín, országrész?